DECEMBERI KÉZ-LÁBÁPOLÓ-MŰKÖRÖMÉPÍTŐ KLUBNAP - Kellemeset a hasznossal

Hatalmas sikert könyvelhetett el Ipartestületünk a Kéz-Lábápoló-Műkörömépítő Klubnapon! A MOSZI székházában december 12-én délután tartott mesterklubon szép számban vettek részt az érdeklődő kollégák, akik saját készítésű süteményekkel, kontyalávalókkal és ünnepi díszekkel - na meg egy sor remek ötlettel érkeztek. A decemberi klubnapunk azonban nemcsak a karácsony közeledte, hanem a meghívott előadó vendég – Tonk Emil – személye és a program szerint meghirdetett előadása miatt is ígéretes volt.

 

 

Kellem-nap, batyus buli és ünnepi üzleti és marketingötletek…

 

A klubnap résztvevői – sok egyéb téma mellett – a karácsonyi műköröm-trendekkel kapcsolatos tapasztalataikat osztották meg egymással, egyúttal élő bemutatót is tartva. Az ünnepi hangulatot tovább fokozta Tonk Emil, az Üzleti Akadémia alapítójának elsöprő sikerű előadása.

 

A világ 20 legjobb üzleti előadója körében számon tartott marketing szakértő a kitűnő nyelvi humorral és érzékletes képi világgal fűszerezett előadásában arról beszélt, hogy a szűkülő piaci lehetőségek között miként lehet megtartani, illetve a meglévő ügyfélkör által bővíteni a vendégek számát.

 

„Az okos ember a saját tapasztalatiból tanul, a másokéból karriert csinál.” – vezette fel a témát Tonk Emil. Néha olyan ismeretek elsajátítása is szükséges, amelyekre korábban nem volt igény: hogy bánjunk az ügyfelekkel, miként csábítsuk hozzánk a vásárlót. A jót mindig megveszik, és mivel nagy a verseny, ezért s vendégek mindig ki vannak téve a konkurencia csábításának. Nagy lett a szívóerő, miközben szűkült a fizetőképes kereslet. A titok nyitja a meglévő és a folyamatosan változó körülményekhez való hozzáállásunkban rejlik. Az emberiség sohasem becsülte a „jajgatókat”, hiszen a sirámok végeláthatatlan felsorolásával még sohasem oldódott meg semmi. A szánalomkeltés nem fog forgalmat növelni és profitot keletkeztetni.

 

 

Árengedmény vagy megkülönböztetett figyelem?

 

Megváltozott a vevők igényessége, előnyben részesítik a komplex szolgáltatásokat. A magyar piac az ár és a technológia szempontjából nagyon kiegyenlített a szépségszakmák területén. Az ügyfelek állandó csábításnak vannak kitéve a konkurencia által, ezért célszerű olykor az ügyfelek számára valami kellemes és izgalmas meglepetést készíteni. Ha minél régebb óta kötődik valaki egy-egy szalonhoz – azaz törzsvendég –, gyakran elvárja, hogy különleges bánásmódban részesüljön. Ez azonban nem az árengedmény, hanem a megkülönböztetett figyelem!

 

Az új kollégák alkalmazásakor külön oda kell arra figyelni, hogy a visszatérő törzsvendégeket ne az új kolléga fogadja, illetve szolgálja ki, hiszen ő még csak akkor találkozik első alkalommal a vendéggel, így nem tudhatja, hogy kinek milyen igénye van úgy a szolgáltatás, mint a vendéggel való kommunikáció területén. A szépségipar egy bizalmi szolgáltatás, ezért különösen fontosnak kell tekinteni a pontosságot, hiszen a bejelentkezett vendég egy bizonyos időpontra szeretne a megfelelő állapotba kerülni, amelyet egy esetleges késés a szakember részéről komolyan veszélyeztethet. Kutatások bizonyították, hogy az emberek az idő értelmetlen elvesztegetését tartják a szolgáltatók legnagyobb hibájának. A vevő idejének tisztelete tehát a legnagyobb megbecsülés!

 Tonk Emil a továbbiakban az ügyfélhűséget jutalmazó szolgáltatási engedmény és a zseton (bónusz) jellegű megoldások közötti különbséget ismertette. Az újabb vásárlásra ösztönző megoldásokkal ugyanis szinte törvényszerűen együtt jár a magasabb vásárlási érték.

 

 

Batyus buli a javából + Fotógaléria

 

Az előadást követően kötetlen beszélgetésre, évzáró „batyus bulira” került sor, igazi karácsonyi hangulatban. A klubnapról készült fotógaléria megtekintéséhez kattintson ide vagy a lenti képre. Szeretettel látjuk Önt is a következő klubnapon, csatlakozzon hozzánk!

 

 

 

Kellemes karácsonyt és sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánunk

 

valamennyi kedves kollégának!